Történetünk

"Mezőszilas a Mezőföld közepén fekszik,
annak a háromszögletű földrésznek a szívében, amely Székesfehérvár,
Siófok s a Kapos és Sió összefolyása közt terül el."
Németh László: Szülőföldem, Mezőszilas

A község Székesfehérvártól déli irányban mintegy 45 km-re fekszik. Területét a szomszédos Lajoskomárom, Dég, Pusztaegres, Igar és Ozora határai fogják közre. A falu az észak-déli irányban húzódó Bozót-patak völgyében épült. A házak többsége a patak váltakozó felszínű nyugati partján található. A település átlagos tengerszint feletti magassága 143,5 méter. Földjére általában a mészlepedékes csernozjom talaj a jellemző. A környék vízben szegény, éghajlatára is a kevés csapadék a jellemző. Hőmérséklete széles határok közt ingadozik.

A település Veszprém megye Mezőföld járásához tartozott. 1950-ben Fejér megyéhez csatolták. Kezdetben az enyingi, majd a 1961-től a sárbogárdi járás területének a része. A község katolikus egyháza a Székesfehérvári Egyházmegyéhez, református egyháza pedig a Dunántúli Református Egyházterülethez tartozik.

A község jelenlegi területe 6947 hektár, lakóinak száma 2366 fő.

A falu nevének eredeztetése szerint a Szilas helységnév szilfás erdőséghez kapcsolható, vélhetőleg ez a fafajta jellemezte vidékünket. A mező nyári legelőt jelentett, szemben a rét szóval, amely téli szálláshelyet jelölt az egykori magyar nyelvben.

A Balhás név eredete az egykori feljegyzések szerint a terebélyes Bozót-patak rengeteg vízibolhájára utal. Egy 14. századi forrás egy Balhás-hegyet jelöl e területen. Szájhagyomány szerint pedig a Balhás szó Balhás-tó vidékéről származó népességgel hozható összefüggésbe.

A mai település az egykori feljegyzések szerint a Szilas és a Balhás helységek összeépülésével jött létre. A két település különélése a 14. századtól a 18. század elejéig követhető nyomon. Balhást a Bozót-patak nyugati partján jelzik az iratok. Ez a lakott hely 1346-ban Poss, Balphas, 1397-ben Balhach és Bolhach, 1697-ben Bolhas, 1773-ban Alsó-, Közép- és Felső-Bolhás, 1774-ben Három Bolhás néven fordul elő.

A másik névadó település 1436-ban és 1536-ban Zylas, 1564-ben Mezezylas, 1570-ben Mezeozylas, 1588-ban Mező Szijlas, 1590-ben Mezewsylas, 1617-ben Mező Zylas, 1688-ban Sillas, 1701-ben Szylass néven szerepel a különböző forrásokban. 1718-ban már együtt fordulnak elő, Szilas aliter Bolhas, 1828-ban Bolhas falu és Szilas praedium, 1851-ben Balhás Szilas, 1863-ban Szilas-Balhás, 1898-ban Szilasbalhás, majd 1942-ben Mezőszilas néven.

A község területén a legrégibb idők óta élnek emberek. Alsóbogárd-pusztán őskori földvár nyomait tárták fel. Krisztus születése előtti századokban (V-L) a kelta eraviscus nép lakta e tájat. Kelta sírok kerültek elő a Józan-hegy lábánál. Utánuk a rómaiak következtek, akik Krisztus születése utáni IV. századig tartották uralmuk alatt ezt a területet. Ebben az időben Fortiana néven kisebb római telep/őrállomás volt e helyen. Az őrállomás mellett két római kori villát is találtak a régészek.

A római birodalom bukása után hunok és avarok birtokolták ezt a területet. Az avarok Kr. u. 600 körül éltek itt, és ebből az időből rengeteg lelet került elő a későbbi építkezések során. A hun és avar uralom alatt gepidák, gótok és longobárdok is portyáztak e tájon. Honfoglalás kori és 11. századból származó sírok a falu házai között kerültek a felszínre.

A 14. századtól találunk írott emlékeket a község történetére vonatkozóan. 1346-ban Laczkfi István erdélyi vajda kapta zálogba többek között Balphas falut. 1397-ben Zsigmond király a Kanizsaiaknak adományozta Bolhach-t. 1536-tól rövid ideig Zylast egy Szilasi Boldizsár nevű személy birtokolta.

Az 1540-es évektől a falu életét a török hódoltság hatórozta meg. Szilas és Balhás is a simontornyai szandzsákhoz tartozott. Török birtokosa Hudáverdi szpáhi volt 1565 és 1579 között. Széles a skálája azoknak az adónemeknek, melyeket a falvak népe tartozott fizetni a töröknek. Az 1570-es években a fehérvári vár építéséhez rendeltek fel Szilasról is embereket és kocsikat.

Szilas a 16. század végén a tizenöt éves háború következtében elnéptelenedett. 1636-ban Bolhást Szili György, Kenessey István és fiai kapták királyi adományként. 1697ben Lipót király Bolhást Losonczi és a Kenessey családnak adományozta, újjáépítését 1713-ban kezdték meg.

1740-ben újratelepítik a falut, és három részre osztják. Ez a felosztás lehet az alapja az 1773-tól használt Alsó-, Közép- és Felső-Balhás névnek. A három Balhást csupán csak egy kis köz választotta el egymástól. 1828-ban már ismét egy néven - Bolhás - jegyzik ezt a települést.

Szilas pusztát 1775-ben Nicky Kristóf birtokolta. Az 1780-as évekből származó leírás a falu útjait épnek és jól járhatónak tünteti fel. Az 1784-85-ös népszámlálás adatai szerint a két településen (Szilason és Balháson) 236 ház állt, a népesség száma 1739 fő, ez 386 családot jelentett.

Az újratelepített falu lakosságának többsége református volt, de már ezt megelőzően 1640-ben Balhásnak Herczegszőllősi János személyében lelkésze volt. 1745ben már tanítója is volt a falunak: Győri János iskolamester.

1749-97 között kőtemplomot és 1799-ben új iskolát is építettek Balháson. 1812-ben elkezdték az első községháza építését.

1836-ban 2906 volt a település lakóinak száma.

A földművelés mellett az állattenyésztés - különösen a juhászat - volt számottevő a falu életében. Az 1828-as összeírás szerint a lakosság 9,3 %-a iparral és kereskedelemmel foglalkozott. A zsidó lakosság száma 206 fő volt. 1817-ben felépült a zsinagóga. Balháson 18 takácsot, 6 csizmadiát, 3 szűrszabót, 2 asztalost, 1 szűcsöt, 3 német vargát és 4 kovácsot jegyeztek fel. Ezen kívül jövedelem-kiegészítést jelentett több helybeli családnak a fuvarozás.

1829-ben, valószínűleg az országban másodikként, felépült a kaszinó. Alapszabállyal rendelkezett, jelentős könyvtára is volt. Tagjai a helybeli és a környékbeli nemességből kerültek ki.

1830-ban felépül a Kirisics vendégfogadó, melynek fészerében szerepelt 1841 júniusában a hattagú Szepsi Károly vezette színtársulat, melynek Petőfi Sándor is tagja volt.

Az 1831-es kolerajárvány a falut sem kímélte, 140 áldozatot követelt. A járvány halottainak emlékére 1838-ban kőkeresztet állítottak a Kereszt-kertben.

1848 eseményei nem hagyták érintetlenül a falut. A zsellérség részéről elégedetlenség mutatkozott, mivel rájuk nem vonatkozott a jobbágyfelszabadítás. Az elégedetlenség lecsillapítására 60 főnyi könnyűlovasság jelent meg. Erőszakos beavatkozásra nem került sor, de április hónapban 9 személyt a megyei börtönbe zártak. A rend megőrzésére a községben 108 fős nemzetőrség alakult a birtokosság köréből.

1848. október 6-án tüzérségével az Ozora irányába igyekvő Görgey tölt el egy éjszakát a faluban. A győztes csata után a foglyok egy részét Szilasra kísérték. Közsé­günkben szállásoltak el nemzetőröket is, az épületben kolera ütött ki.

Szilasbalhás területe 1857-ben 17.246 kh. volt. A köz­ség lakossága az 1850-es évek elején 2681 fő. Közülük 1713 református, 754 katolikus és 214 zsidó vallású. 1859-ben zsidó iskola létesült, tanulóinak száma 45 fő. 1867-ben nyílt meg a katolikus iskola. Ebben az évben épült a településen átvezető Veszprém-Szekszárd törvény­hatósági út. 1871-ben elnyerte a település a nagyközség címet, megalakult a képviselő-testület. 1875-ben gyógy­szertár létesült a községben.

A millennium évében adják át a Budapest-Dombóvár távíróvonalat, melynek egyik állomása Szilas. 1897-ben a Simontornya-Szabadbattyán vasútvonal építését - amely Szilast is érintené - a község vezetősége nem támogatta. A vasút Szilast elkerülte.

1898-ban a falu nevét Szilasbalhásról a képviselő­ testület Szilasfalvára szeretné változtatni. A kérést Veszprém megye Törvényhatósági Bizottsága elutasította. 1899-ben a község vásártartási jogot kapott.

A század végén több társaskör, egyesület létesült. Ekkor alakult a Református, majd a Katolikus Dalárda, a Pol­gári Olvasókör, az Iparos Kör, az Iparos Temetkezési Egyesület, valamint a pénzgazdálkodást szolgáló, eredmé­nyesen működő Takarék Egylet. Ebben az időben épült a szilasi gőzmalom, amelyet 1933-ban villamosítottak.

A fellendülés századunk első évtizedében tovább folyta­tódott: átépítették a Széchy, illetve a későbbi Droppa kastélyt, és ekkor a régi épületre két tornyot húztak. Az építés költségeit az 54-szeres nyertes, verhetetlen ver­senyló, Kincsem gazdája, Blaskovics Ernő földbirtokos viselte. Ebben az időszakban újították fel a Sárga (Kenessey-Strommel) kastélyt is.

1912-ben 12 előfizetővel telefonhálózat létesült, egy év­vel később megalakult a Szilasbalhási Hitelszövetkezet. Ennek a nyugodt, békés állapotnak vetett véget az I. vi­lágháború. A község hősi halottainak száma 163 fő. Az 1918-as polgári forradalom hatására a falusi szegénység szervezkedett. Megalakították 1919-ben a helyi Munkás­- és Földműves Tanácsot. A községben jelentős megmozdu­lásokra került sor. A tanácskormány bukása után a helyi vezetők közül egyet kivégeztek, többen pedig börtönbe kerültek.

1921-ben Veszprém vármegye negyedik legnagyobb lé­lekszámú nagyközsége Szilas 4568 főnyi lakossal. 1925-ben leplezik le az I. világháborús emlékművet. 1927-ben kezdték el fúrni, és 1932-ben adták át az arté­zi kutat.

A község elöljárósága által szorgalmazott villanyvilá­gítási terv 1932-ben valósult meg. Ez év Szent Mihály­ napján gyulladt ki 15 közvilágítási lámpa, és közel 200 házban a villany.

A községben egyre gyarapodik a katolikus vallású lako­sok száma. 1935-ben a helyi lakosság adakozása és orszá­gos gyűjtés eredményeképpen templomépítéshez fogtak, a templom 1937-ben készült el.

1935-ben indította meg a rendszeres autóbuszjáratát a MAVART. Már 1925 és 1928 között volt egy magánválla­lati autóbuszjárat is. 1937-ben épült a katolikus és 1942­-ben a református iskola, ez az időszak az óvoda alapításá­nak ideje is.

A község vezetősége ismét a falu nevének megváltozta­tását kérte. A kérelemben a következő névjavaslatok sze­repeltek: Mezőszilas, Nemesszilas, Nagyszilas és Szilasfalu. 1942-ben született meg a döntés, és a község a középkorban már használatos Mezőszilas nevet kapta.

A II. világháború idején 1944. december 5-től 1945. március 20-ig folytak harcok - hosszabb, rövidebb meg­szakításokkal - a község területén. A lakosság a több mint 3 és fél hónapos harcok alatt nem hagyta el lakó­helyét.

Rövid ideig a község életét a szovjet hadsereg kommandatúrája irányította. 1945 májusában megalakult a Nemzeti Bizottság és a földreformot végrehajtó Földosztó Bizottság.

1945 végén a község lakóinak száma 4300 fő, a lakó­épületek száma 640 volt a közeli pusztákkal együtt. A község területe ekkor 16.976 kh. A földreform során 600 család jutott földterülethez.

1950-ben a képviselő-testület szerepét a községi taná­csos vette át. A községet Fejér megyéhez csatolták. Ebben az időszakban kezdődött meg a puszták elcsatolása Szilastól, és ez a folyamat 1979-ig tartott. Így népessége, területe lényegesen csökkent. 1980-ban a népesség száma 2362 fő.

Az első termelőszövetkezeti csoportok 1950 és 54 között alakultak meg. 1949 és 1960 között állami gazdaság, az 1950-es évek első felében gépállomás is működött a köz­ségben. 1962-ben a termelőszövetkezetek egyesülésével alakult meg a Mezőföld Mgtsz. 5.950 kh-on. Gazdálkodá­sával, eredményeivel országos hírnévre tett szert. Az 1960 és 70-es években működött a községben sütőüzem, taka­rékszövetkezet, iparcikkbolt, gázcsere-telep, üzemanyag­kút, húsbolt, tűzoltószertár, tejbolt, cukrászda.

Az 1965-ben elkezdett vízvezeték-hálózat építése 1975­ben fejeződött be.

1962-ben a felújított Kenessey kastélyban szociális ott­hon kezdte meg működését.

1969-ben felépült az új emeletes iskola.

1974-ben adták át a Németh-házban a községi könyvtá­rat.

1984-ben ebben az épületben nyílott meg a Németh László-emlékszoba.

1990-ben alakult meg a községi tanácsokat a rendszer­váltással felváltó községi önkormányzat képviselő testülete.

1992-ben történt meg a gázhálózat kiépítése. 1996-97-ben épült ki a községi telefonhálózat.

1997-ben nyílt meg a gyermekorvosi rendelő, ez év őszén kezdődtek meg a csatornázási munkálatok, és el­kezdődött a szennyvíztisztító-mű építése.